A Tanács ma elfogadta az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó új szabályokat. A mobilitási csomag néven ismert reformmal a jogalkotó javítja a járművezetők munkakörülményeit, különleges szabályokat állapít meg a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére, és aktualizálja az árufuvarozási piachoz való hozzáférésre vonatkozó rendelkezéseket. Az új szabályoknak köszönhetően egyúttal hatékonyabbá válik a végrehajtás is. A Tanács elnöksége és az Európai Parlament 2019. december 11-én jutottak ideiglenes megállapodásra a jogszabályról. Az Állandó Képviselők Bizottsága 2019. december 20-án jóváhagyta a jogszabály szövegét, a Tanács pedig ezt követően 2020. február 20-án megerősítette a politikai megállapodást.

Az új szabályok arra hivatottak, hogy egyensúlyt alakítsanak ki két elem között: jobb szociális és munkakörülményeket teremtsenek a gépjárművezetők számára, ezzel párhuzamosan ugyanakkor biztosítsák a fuvarozók számára a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságát. Emellett hozzájárulnak a közúti közlekedésbiztonság javításához is. A szabályok ezenfelül egyértelművé teszik az ágazat számára a korábbi, félreértelmezhető rendelkezéseket, véget vetve ezzel annak a gyakorlatnak, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák az előírásokat.

A csomagot a következő jogszabályok alkotják: a közúti árufuvarozási piachoz és a közúti árufuvarozói vagy személyszállítói szakmához való hozzáférést szabályozó rendelet; a járművezetők maximális munkaidejéről és minimális pihenőidejéről, valamint a menetíró készülékkel történő helymeghatározásról szóló rendelet; továbbá a végrehajtási követelményeket felülvizsgáló és a járművezetők kiküldetésére vonatkozó szabályokat megállapító irányelv.

Következő lépések

Az írásbeli eljárás keretében megtartott mai szavazás alkalmával a Tanács elfogadta az első olvasatban kialakított álláspontját. Most az Európai Parlamenten a sor, hogy második olvasatban elfogadja a jogszabályt, mielőtt azt kihirdethetik a Hivatalos Lapban. A két rendelet a kihirdetést követő 20. napon, az irányelv pedig a kihirdetést követő napon lép hatályba.

A piacra jutásra vonatkozó rendeletet és a kiküldetési irányelvet a hatálybalépésüket követő 18 hónap elteltével kell alkalmazni. A vezetési időre vonatkozó szabályokat a közzétételt követő 20 nap elteltével kell alkalmazni, a menetíró készülékekre vonatkozó különleges határidők kivételével.

 

Select your currency
EUR euró